Itt vásárolhat vasárnap, a Spar beleerősít a Balatonnál
A fővárosiaknak a Mol szolgálhat meglepetéssel – a Mindenár.hu ezen a héten is bemutatja, hol melyik bolt lesz nyitva vasárnap.
A fővárosiaknak a Mol szolgálhat meglepetéssel – a Mindenár.hu ezen a héten is bemutatja, hol melyik bolt lesz nyitva vasárnap.
A mostani vasárnap kevesebb Sparban lehet majd vásárolni, a Lidl-fanok viszont örülhetnek és a CBA is bővítette nyitva tartó üzleti sorát. A Mindenár.hu segítségével mutatjuk, hol vásárolhat most vasárnap.
A Nagyvásárcsanoknál piacabb piac kevés van az országban, ennek ellenére jó ideje nem nyit ki vasárnaponként az alagsorban lévő Aldi – pedig legálisan megtehetné. A Mindenár.hu utánajárt, hogy miért nem.
A Népszabadság szerint eladó az a balatonfenyvesi CBA-áruház, amely nemrég piaccá nyilvánította magát, hogy vasárnap is nyitva tarthasson, majd visszakozott.
A gazdáság fellendülését várják például attól, hogy az eddigi 5 helyett 12 vasárnap nyitva lehetnek az üzletek.
Ő a második miniszter a héten, aki megálljt parancsolt a hazai élelmiszerláncnak a piacos trükközés miatt.
A balatonfenyvesi CBA-üzletet működtető vállalkozó nem akar nyilatkozni, a település jegyzője – aki kiadta az engedélyt – sem állt velünk szóba. Rábukkantunk egy Coop-láncra, amelyik sok üzletre kért piaccá nyilvánítási engedélyt, de esetükben a kormányhivatal a sarkára állt, és lehet, hogy hét bolt ezért marad vasárnap zárva.
Nem követi a Lidl a kiskereskedelmi szektorban kialakuló gyakorlatot, ezért egyetlen üzletét sem fogja piaccá nyilvánítani, csak hogy vasárnap is kinyithasson, inkább meghosszabbítja hétköznapi nyitva tartását.
Kibukott két üzlet, amelyik piaccá nyilváníttatta magát, hogy vasárnap nyitva lehessen. A központi CBA minden partnerét rendre utasítja.
Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a Nemzetgazdasági Minisztérium a piaccá nyilvánítás miatt vasárnap is nyitva tartó balatonfenyvesi CBA ügyével kapcsolatban a kormányhivatalnál. A Coopnak már most is van három üzlete, amelyik a piaci kiskaput kihasználta, és több boltjuk engedélye folyamatban van. De akik megkapták az engedélyt, azoknál nagyfokú jóindulatot tanúsított az önkormányzat.
Révfülöpön van két Coop-üzlet, amelyek piaccá nyilváníttatták magukat, ahogyan két, másik településen levő CBA, így nyitva lehetnek vasárnap.
A Nemzeti Választási Iroda azzal az ürüggyel kaszálta ez az MSZP vasárnapi boltzár megszüntetésére vonatkozó népszavazási kezdeményezését, hogy túl korán adták be a kérelmet. A szocialisták szerint ez hazugság, és Pálffy Ilona NVI-vezető törvénysértést követett el. Természetesen a szocialistákkal egyező témájú, de ellenkező irányú népszavazási kérdést jóváhagyták, ami azért lényeges, mert egy témában csak egy kezdeményezért lehet elfogadni.
Egyetlen gyümölcsárus működik annál a balatonfenyvesi CBA-közértnél, amely azzal játszotta ki a vasárnapi nyitva tartás tilalmát, hogy piaccá nyilváníttatta magát – írja a Népszabadság.
Túl sok ember került utcára a boltzár miatt, túl sokat kell dolgozni más napokon, akiknek az állása megmaradt, és túl sokat ellenzik a KDNP ötletéből született vasárnapi zárva tartást a szocialista párt szerint.
Nagyon kreatívaknak bizonyulnak az üzlethálózatok a vasárnapi boltzár kicselezése sportágban: az internetre mennek, hosszabbítják a hétközi nyitva tartást, nyomatják a franchise-t, kis boltokat nyitnak. A legújabb trükk az, hogy piacnak minősíttetik magukat.
Rápörgött a vasárnapra a Lidl, Balatonfenyvesen csap össze a CBA és a Spar. A Lidl növeli a vasárnapi kivételek számát: most vasárnap már 7 üzlete lesz nyitva. A Mindenár.hu összegyűjtötte azokat a boltokat, amelyek nyitva lesznek július 5-én vasárnap.
"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" - ez állna a papíron, ha megvalósulna az MSZP népszavazási kezdeményezése a vasárnapi nyitva tartásról. A párt kezdeményezését a Nemzeti Választási Iroda már megkapta.
Három hónapja a Fidesz szavazóinak többsége még meg tudott békélni a boltzárral, most már csaknem kétharmaduk ellenzi.
A Lidl ezúttal már öt áruházat nyit ki vasárnap, emellett egy újabb Mol-egység jelent meg a piacon, és a korábbinál több CBA-ról lehet tudni, hogy nyitva lesz vasárnap. A Mindenár.hu most is összegyűjtötte a június 28-án vasárnap nyitva lévő boltokat.
Molinó hirdeti a pasaréti templom homlokzatán, hogy vasárnap is nyitva tartanak.